2015. február 27., péntek

F-86f Sabre italeri 1/32 kész 99%


 Az egyik legnagyobb kedvencem a Sabre, szinte az összes makettgyártó kínálatában szerepel. Még 32 ben is kettőből választhatunk, Hasegawa vagy ez az Italeri ami egy Kintec átvétel. Maga az öntvény szép milliónyi süllyesztett szegecset tartalmaz, szép vésett panelekkel. A beltérre sem lehet panasz. Festését is 4 különbözőre készíthetjük el. Szóval ránézésre biztató a végeredmény. A kabint minimálisan feljavítottam főleg a katapultot benne. Kinyitottam a lőszer rack fedelét ami egyúttal a pilótának egy lépcsőfok is. Mivel majd ha lesz akkor egy figurát szeretnék hozzá, addig csak 99% ban kész a makett. A féklapok aknáját nagyon elsumákolták a gyártók, azt mivel nyitva van picit átalakítottam. Kerültek bele csövek meg tartályok. A testbe külön megépíthető a komplett hajtómű is. Ami viszont picit feszül és így a két törzs összeragasztásánál okozott problémát. Megépíthető ugye széthúzott állapotban is amikor az egész hátsó rész egy mellékelt guruló állványon helyezhető el. Tömíteni  itt és még elég sok helyen szükséges volt.  A matricák, félelmetesen merevek, sok lágyítót igényelt és még ígysem vagyok elégedett velük, a Revell a csúcs mostanában ebben. Próbáltam sokféle színnel megtörni a krómezüst alapszínt, de ezt még sokat kell gyakorolnom. Jó érzés számomra a végeredmény, remélem majd a legközelebbi ezüst gépem jobban sikerül.



2015. február 5., csütörtök

Heller Citroen CV2 1/24

 Réges-régen, itt pihen a polcon ez a kacsa, sokszor gondolkodtam, hogy eladom mert úgysem építem meg sosem. Aztán néha belenéztem a dobozába és akkor megsajnáltam :) A héten már nem bírtam tovább fogtam szétszabdaltam  és tudásomhoz mérten leharcolt állapotba hoztam. Mivel az utóbbi időben elméletben (a netről való információkkal) már sok mindent tanultam ezért gondoltam ideje hasznosítani sőt próbára megteszi ez az olcsó régi készlet. Hamar szétkaptam, jónéhány részét kiköszörültem, az üléseket s szét gyapáltam, oda kibújt rugót készítettem forrasztódrótból. Mivel a tető gyárilag ugye egy ponyva, hát az sem maradhatott makulátlan, papír ragasztószalagból könnyen lehet gyártani és tépkedni a megfelelő helyzetbe alakítani. A karosszéria egyszerű hajlakkos technikával készült, persze még sok utómunkát igényelt leginkább pigemntezéssel. Némi moha is lesz rajta, és mivel egy árokba lökve áll majd egy diorámán ezért a hátsó kerekeit szétvágtam, ami majd ugye a besüppedt látszatot kelti. Időközben maga a diorama is készül csak egy viszonylag lombos fát is szeretnék rá így az időbe telik.